Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Komárom  AZ ALKOTÁS ÖRÖME
Színházlátogatás Ez a tanév sem múlhatott el színházi előadás nélkül. Az alsó tagozat és az 5. évfolyam két, a 6-9. évfolyamok pedig három előadást tekintettek meg a Jókai Színházban, illetve a VMK-ban. Az ötödikesek és az alsó tagozatosok a Mekk Elek, az ezermester c. zenés mesejátékot nézték meg októberben, mely a magyar televíziós bábfilmsorozat színpadi adaptációja volt. Februárban a Nyolckor a bárkán c. mesejátékon vettek részt, melyet 2006-ban Németországban az év gyerekdarabjává választottak. A mese nagyon kedves, és emberi hangon mesél barátságról, hűségről, felelősségről. A 6-9. évfolyamok először a Függöny fel! c. színházi komédiát tekintették meg, amely egy színházi főpróbára nyújt betekintést. A darab nagy sikert aratott tanulóink körében, akik szinte az egész előadást végignevették. Januárban a Szép nyári nap c. zenés játékra mentünk, melyet a Neoton musical alapján a GIMISz adott elő. Májusban pedig az idősebb és a fiatalabb generáció számára egyaránt ismerős Shakespear-művet, a Rómeó és Júliát néztük meg. Mészáros Marianna
Vissza Megtekintés