Vissza
Balatoni tábor Iskolánk tanulói közül a versenyeredmények alapján két diák ingyen balatoni táborozást nyert. Nagyon örültem, mikor Urbán Virág Emmát /6.b / és engem szólítottak, mert mi lettünk azok a szerencsések, akik a jutalomnyaralást megkaptuk. A barátokkal közösen eltöltött hét élményekben gazdag volt. Még meg sem érkeztünk Káptalanfüredre, ahol a szállásunk volt, a tanító nénik máris befizették az egész csapatot a balatonfűzfői bobpályára. Káptalanfüreden a mindennapos strandolás mellett voltunk vízibiciklizni, cirkuszban, ellátogattunk Balatonfüredre, ahol megnéztünk egy felejthetetlen mozifilmet. Sétáltunk a veszprémi állatkertben és a várnegyedben.  Felmentünk a kilátóra, ami a közeli dombon épült. Innen látható volt az egész Balaton. A szálláson sem volt időnk unatkozni. Ügyességi versenyeken és sportjátékokban vehettünk részt, ahol lehetőségünk nyílt a zsetonszerzésre.  Az esti közös éneklés hangulatos volt. A tábor végén a zsetonos boltban kedvünkre vásárolhattunk.                                                          Slezák Dóra, 6.b tanuló