Vissza
Fúrás-faragás „Az emberek gyakran mondják, hogy a motiváció nem tart sokáig. Nos, a fürdés sem... Ezért kell naponta megmártózni benne.“ Iskolánk ezért nyújt tanulóinak nap mint nap lehetőséget az új, az érdekes megtapasztalására. A Munka Utcai Alapiskola technika iránt érdeklődő tanulói évről évre bekapcsolódnak a minisztérium által szervezett Technika Olimpiába, melynek magasabb fordulóiba csupán az előző forduló nyertese jut tovább. Sajnos ez a rendszer nem teszi lehetővé, hogy elérjük a verseny megálmodóinak célját: széles körben vonzóvá tenni a műszaki pályát, a mesterségek tanulását. Iskolánk eme hiányosság kiküszöböléséhez a Műszaki Szakközépiskolában talált együttműködő partnerre. Ugyanis az olimpia iskolai fordulójának gyakorlati részét minden évben az intézmény asztalosműhelyében rendezhetjük meg. Így sikerül évről évre kiválasztani a sok ügyes gyerek közül a legtehetségesebbeket, akik az egyes korcsoportokban képviselhetik iskolánkat a járási, esetleg a kerületi fordulóban. Idén a tanulók faelemekből készítettek el egy-egy cicát, melynek érdekessége, hogy a farkával történő súlypontáthelyezéssel mozgásba vagy stabil helyzetbe hozhatjuk, mint a „kelj fel Jancsit”. Eredményeink a 2014/2015- ös tanévben TO iskolai forduló TO járási forduló TO kerületi forduló Köszönjük az igazgatóság és a szakiskola támogatását. Gratulálunk a versenyzőinknek szép eredményeikhez. A fiúk által készített kereplő külleme és hangja is „megütötte a mércét”, a mezőny egyik legszebb munkájának bizonyult. Gratulálunk az eredményükhöz, mely azért is igazán kiemelkedőnek mondható, mert míg a szlovák iskolában tanuló versenytársaik 5 órában tanulhatják a technika tárgyat, mi csak egyetlen órában tudjuk e jártasságokat fejleszteni. Szakáll Krisztina
Ide Ide Ide