Vissza
Tarka délután 2014. május 29-én a délutáni órákban birtokba vettük a Városi Művelődési Központ színpadát. Iskolánk a hagyományos Tarka délutánját tartotta, melyen az évfolyamok, osztályok, egyéni előadók mutatták be zenés, táncos, irodalmi összeállításukat.   A délutánt Zakál Dóra népdallal nyitotta meg. Fekete Zoltán igazgató úr ünnepi beszéde után az elsősök mutatták be zenés produkciójukat. A Mákvirágok alsó tagozatos színjátszó csoport az Ábelesz kóbelesz c. műsorával lépett fel. Ezzel a mesével a Duna Menti Tavasz országos színjátszó fesztiválra is meghívást nyertek. A közönséget elvarázsolta Pikler Mihály éneke és Pikler Mátyás szavalata. Meglepetés volt a 3.a furulyaköre, és a  Táncoló töpörtyűk, valamint az Örömtánc résztvevői is szépen ropták a táncot. Nem hiányozhatott a műsorból a felső tagozatos drámakör előadása sem. Idén Fáy András A hangyák c. tanmeséje alapján készült színpadi adaptációjukat mutatták be. A kilencedikesek búcsúzása Angyal Krisztián szavalatával kezdődött, majd a kilencedikes lányok modern táncát tekinthettük meg. A kilencedikesek megható irodalmi műsora, melyet Habán Hajnalka tanító néni rendezett, könnyeket csalt a nézők szemébe. Szakál Márta