Vissza
Londoni tanulmányi út Az előző tanévben első alkalommal hódítottuk meg a Brit-szigeteket, a jól sikerült utazás iránt idén is nagy volt az érdeklődés. 2014. május 4-én a Munka Utcai Alapiskola 40 tanulója és 5 pedagógusa vágott neki az útnak, hogy átélje a „nagy kalandot”, melynek alapösszetevői: buszban töltött éjszaka, kompátkelés a Csatornán, „idegenül” kommunikálás, önmagunkról gondoskodás és az eddig csak képeken, képernyőn látott helyszínek megelevenedése. Az otthontól távol töltött hét minden perce új tapasztalatokat kínált, talán egész életünkre megmaradó élményeket jelentett. Hogy mindet sorra vegyük, lehetetlen vállalkozás – már csak a rengeteg látnivaló listázása meghaladja e beszámoló kereteit, s akkor a gyakran legemlékezetesebb „mellékesemények” felidézése még szóba sem került. A gyerekek körében legnépszerűbb programok közé mindig azok tartoznak, amikor lehetőségük van az önfeledt szórakozásra: ezért emlékszik mindenki a szálláson eltöltött szabadidőre (és a Temze- partra) , a buszban éneklésre, a nemalvásra; a hivatalos programból pedig felejthetetlennek bizonyul a London Eye lélegzetelállító csodája, a megismerkedés Madame Tussaud hírességeivel (egészen testközelből!), az, ahogy a 4D-s filmek kapcsolatba léptek velünk és felejthetetlen az a szabadságérzés, amelyet az Oxford Street nyüzsgő forgatagában érezhettek a bőséges kínálatban 3 órán át zavartalanul vásárlók. Mindannyian szeretnénk azonban, ha gyerekeink számára nem a szórakozás lenne az értékek egyetlen mércéje. Életkoruknál fogva időnként irányításra van szükségük ahhoz, hogy egy-egy valódi, becses kincs ne kerülje el figyelmüket. Ez a cél vezetett minket ahhoz, hogy a programunkban szereplő múzeumok megtekintéséhez játékot szervezzünk számukra. Csapatokba osztódva próbálták becserkészni a „nagyvadakat” a múzeumvadászathoz kapott „fegyvereikkel”, a feladatlapokkal. Így talán elég mély nyomot hagyott mindenkiben a British Museum-beli rosette-i kő, van Gogh napraforgói a National Galleryből vagy a Wright fivérek első repülőgépe a Science Museumban, és esetleg a Natural History Museumból sem a hatalmas dínócsontváz lesz az egyetlen emlékük. A legeredményesebb „vadászok” a hazaúton aztán örülhettek megérdemelt jutalmuknak. Nemcsak fáradtan, hanem büszkén is érkeztünk haza, hiszen szerencsésen bejártuk a „fél világot”, miénk lett sok tapasztalat, élmény és ajándéktárgy. Mi, pedagógusok büszkék voltunk a „gyerekeinkre” is, akik fegyelmezetten teljesítették az egyes napok programját, mindig időben, teljes létszámban érkeztek a gyülekezőhelyekre, és a kisebb-nagyobb kényelmetlenségeket zokszó nélkül viselték. Reméljük, hogy a maradandó élményeik közé idővel beépül a meggyőződés, hogy tudnak sikeresen angolul kommunikálni (hisz élesben kipróbálták), és ez további tanulásra ösztönzi őket. Szabó Szilvia