Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatverseny Iskolánk immáron második alkalommal vett részt a Gútán rendezett Sajó Károly nevét viselő környezetvédelmi csapatversenyen, melynek célja a környezettudatos szemlélet elmélyítése és a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség kialakítása. Háromtagú csapatunkat Csala Ildikó, Fűri Péter és Stefankovics Glória 7.A osztályos tanulók alkották. A verseny három feladatból áll: még itthon egy posztert kell elkészíteni, a helyszínen egy írásbeli tesztet kitölteni , melyre 45 perc áll rendelkezésre, és egy szóbeli kiselőadást kell tartani, mely egy, a Földet sújtó problémáról szól. Mi a globális felmelegedés témáját választottuk, amely talán világunk egyik legnagyobb problémája. Az idei versenyre a megszokottnál több csapat jelentkezett, így az országos döntőben 17 csapat vett részt. A tét a Kárpát-medencei döntőbe jutás volt, az első két helyezett csapat jutott tovább a Győrben rendezendő fordulóba. Végül iskolánk diákcsapata a nagyon szép 12. helyet szerezte meg a nívós mezőnyben, amire igazán büszkék lehetnek. Reméljük, jövőre a már megszerzett tudással és tapasztalattal még jobb eredményt fogunk elérni. Százvai Szabolcs
Vissza