Poznaj slovenskú reč A harmadikos és a negyedikes tanulók szlovák nyelvi tudását méri fel a „Poznaj slovenskú reč“ elnevezésű verseny.  A résztvevőknek 4 versenyfeladatot kell megoldaniuk. Ezek a következők: - kisorsolt vers és mondóka elszavalása, - felolvasott mese reprodukálása - visszaadása, - rövid szöveg hangsúlyos felolvasása, - önálló szöveg alkotása és előadása egy megadott témára. Az elért pontszámok alapján a diákok arany-, ezüst-, bronz- vagy vassávos besorolást érhetnek el. Mint minden évben, az iskolai versenyre az idén is sokan jelentkezetek. Negyedikeseink soraiból 9, a harmadikosok közül pedig 5 tanuló tapasztalatszerzés céljából vett részt a megmérettetésben. Iskolánkat a körzeti fordulón Bakoš Virág Orsolya és Bóna Szilárd képviselte, ahol Szilárd a 2.  helyen, Orsolya pedig az 5. helyen végzett.  A kerületi fordulóra a járási verseny első három helyezettje utazhatott Érsekújvárba. A rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben Szilárdnak a 6. helyezést sikerült megszereznie. Tóth Ilona
Vissza Ide
Rozprávkové vretienko A nagy mesék, mesemondások ideje soha nem jár le – szerencsére. A mesékre mindig szükség volt, van és lesz, hiszen mindenki vágyik a varázslatra, a borzongásra, a csodák átélésének élményére. A mese ugyanakkor rendkívül hasznos és nélkülözhetetlen a gyermek fejlődése szempontjából, hiszen annak segítségével gazdagodik fantáziája, szókincse, a mese szereplőivel azonosulva átélhet különböző helyzeteket, feloldhatja a benne felgyűlt feszültséget. Legyen az bármilyen nyelven. Éppen ezért örömmel fogadtuk a Matica Slovenská Székháza meghívását a Rozprávkové vretienko elnevezésű szlovák mesemondóverseny körzeti fordulójára. Negyedikeseink örömmel és bátran fogadták a kihívást. Mindkét versenyző, akik a 4. c osztályból kerültek ki, Kiss Csilla és Fiala Tímea lelkiismeretesen és becsülettel készültek a nagy megmérettetésre. A versenyen a járás egyetlen magyar iskolájaként vettünk részt, versenyzőink igazán kitettek magukért és iskolájukért. Tóth Ilona